Költözik az irodánk!

Költözik az irodánk!

Most nem sorsolunk, hanem választunk!

Az úgy történt, hogy május végén megkaptuk az irodánk bérletének felmondását. Igazából nagy meglepetés volt számunkra, mert eddig nagyon jól működtünk együtt, semmilyen probléma nem merült fel, jól éreztük magunkat az irodánkban.
 
Kiderült, hogy egy számítástechnikai cég, ami nagy állami szoftverfejlesztéseket végez, szemet vetett az iroda helyiségre, amiben dolgoztunk és megállapodott az irodaházzal. Esélyünk nem volt maradni.
 
Szerencsére hamar találtunk egy másik lehetőséget, így már nem sokáig kell maradnunk. Igaz kicsit kisebb, de jobb helyen lévő és kedvezőbb lehetőséget találtuk.
Mivel kisebb helyre költözünk, nem minden bútort tudunk átvinni az új helyre.
 
Gondolkoztunk mit csináljunk a felesleges bútorokkal, számoltunk, osztottunk, szoroztunk és arra gondoltunk, hogy akár fel is ajánlhatnánk 2 db használt íróasztalt olyan családoknak, akiknek szükségük van rá.
Költözik az irodánk! 1 Költözik az irodánk! 2
Az íróasztalok Nyíregyházán találhatóak, csak el kell őket szállítani, amit majd annak kell intézni akit kiválasztunk.
 
Olyan családok jelentkezését várjuk, akiknek az iskola kezdéshez lenne szükségük íróasztalra. Előnyben vannak a többgyermekes, rászoruló családok.
 
Várjuk a jelentkezőket elérhetőségeinken, rövid bemutatkozással június 23-ig. A kiválasztás teljesen szubjektív lesz. Bevállaljuk ha valaki megsértődik, mert nem ő viheti haza az asztalt. Ami kizárt, hogy ismerős, rokon, ajánlás után választunk valakit. Törekszünk arra, hogy jó helyre kerüljön a bútor, ezért fontos, hogy minél hamarabb jelentkezzen az, aki úgy érzi szüksége van rá, vagy várjuk azt is aki tud egy olyan családról ahol hasznát veszik a bútornak.
 
Az íróasztalok asztallap mérete: 50 x 100 cm. (Sanyi Kutya nem jár az asztalhoz.)

 Tart még az AlbacinMax akció június 30-ig!

Költözik az irodánk! 3

Használd a BCMX2021 kódot az AlbacinMax.hu honlapon.

Vagy kattints a képre és azonnal a kedvezményes árakat találod meg!