Lehet, hogy nem vagy tisztában az orvostudomány minden csinjával-binjával, nem érted a immunológia és az élettani folyamatok biofizikai összefüggéseit, de ha nyitott szemmel jársz észre vehetted, főleg az elmúlt három évben, hogy az alapvető törvényszerűségeket bizonyos érdekek mentén felülírták.
A Természetgyógyász Magazinban 2023. májusi számában megjelent cikk kivonatát szeretném megosztani veled.
A fősodor média és a politika a koronavírus egyetlen hatásos ellenszerének a mRNS oltásokat javasolta.
Ezek a szerek sebtében összeállított az eddigi gyakorlattal ellentétben – több tesztfázist (állati és emberi kísérleteket) kihagyva lettek ráeresztve az emberiségre.
Pedig a technológia nem új! a 90-es évek elején kezdték el kutatni. De egészen a p(l)andémiáig sorra kudarcot vallottak a kísérletek.
Érdekes, hogy a BionTech cég egészen a világjárvány kikiáltásáig semmilyen használható gyógyszert nem tudott kifejleszteni, sőt a csőd közelében vegetált, de aztán jött a nagy áttörés.
A koronavírus ellen elméletileg a mRNS vakcina úgy hat, hogy a vírus egyik alkotóelemét a tüskefehérjét kódoló RNS-t juttatnak a beoltott ember szervezetébe. Erre a szervezet tüskefehérjét kezd el gyártani, amire az immunrendszer antitesteket kezd el termelni. Ezek az antitestek, pedig elvileg megvédenek a valódi fertőzéssel szemben.
Ahhoz viszont, hogy az mRNS bejusson a szervezetbe be kell csomagolni egy zsírszerű anyagba, mégpedig az úgynevezett lipid-nanorészecskébe. Erről és a hatásáról viszont tényleg semmiféle tudása nincs a kutatóknak.
Közben sorra nyilatkoznak maguk az oltóanyag előállítók is, hogy tulajdonképp ez a vakcina sejtszintű génterápiás szer. Ezt beismerte a WHO, a német közegészségügyi intézet, az Amerikai gyógyszerügynökség is. És erről szó nem volt a tömeges emberkísérelt megkezdésekor, a vírusjárvány promótálásakor.
A mellékhatásokról, pedig mélyen hallgattak a gyártók. A Pfizer 75! évre próbálta letitkosítani a kutatási eredményeket, de egy szemfüles bíró nem engedte és nyilvánosságra is került még 2022-ben. Sejtem, hogy erről sem hallottál. Több ezer oldalas dokumentumról van szó, több ezer lehetséges mellékhatásról.
Hivatalos német egészségbiztosítási adatok szerint 2,5 millió az oltással összefüggő esetet jelentettek a hatóságok felé.
Úgy tűnik, hogy a vakcina a beoltott emberek gyenge pontjait támadja meg. Erre utalhatnak a kiújult daganatos estek, az erősödő reumatikus panaszok.
Ráadásul a tüskefehérje termelés nem áll meg, felhalmozódik a különböző szervekben ezáltal meddőséget, szívproblémákat, idegrendszeri betegségeket, trombózist stb. okoz. Egyszerűen kontrolálatlanul rászabadítja a szervezetre a több milliárd tüskefehérjét a vakcina hatására.
A nemrégiben Nobel díjjal kitüntetett tudóspáros Karikó és Weissmann már egy 2015-ös tudományos folyóiratban kijelentik, hogy:
Az mRNS vakcinák = EMBERI GÉN-INJEKCIÓK !!
Tanulmányért kattints ide ⇓
2015-ös Kariko tanulmány az mRNS génterápiáról
Mégis tilos beszélni a covid vakcinák következményeiről, a súlyos és sokszor halálos mellékhatásokról, a megnyomorított emberekről, az elvesztett egészségről.
Sőt aki meg meri kérdezni, hogy a hírtelen megjelent betegsége nem-e vajon a géninjekciótól van, azt kiközösítik, ellátatlanul hagyják, örültnek nyilvánítják.
Te szeretnéd, ha génszinten bele szólnának a tested működésébe?
Te vállalnád a rizikót, hogy egészséges szervezetedből egy génmódosított beteg szervezeted legyen?
2023. szeptember 11-én a Pfizer sajtóközleményt adott ki, amelyben határozottan kijelentette, hogy az mRNS c0v|d vakcinák “fokozott kockázatot mutatnak” a szívizomgyulladás + szívburokgyulladás tekintetében.
“Szívizomgyulladás (szívizomgyulladás) és szívburokgyulladás (a szíven kívüli nyálkahártya gyulladása) fordult elő néhány embernél, akik mRNS COVID-19 vakcinát kaptak. A Pfizer-BioNTech COVID-19 vakcinát követő szívizomgyulladás és szívburokgyulladás leggyakrabban 12 és 17 év közötti serdülő férfiaknál fordult elő. A legtöbb ilyen személynél a tünetek az oltást követő néhány napon belül kezdődtek. Ennek előfordulásának esélye nagyon kicsi.”
Elolvashatod itt ⇓
Te bevállalnál egy nagyon kicsi számban előforduló a legtöbb esetben halálos kimenetelű betegséget egy hagyományos módszerekkel kezelhető koronavírus fertőzés “megelőzésére” szolgáló génterápiás oltásért cserébe?
Sőt már 2021. decemberében az Amerika Egészségügyi Hatóság – FDA kiadott egy hivatalos dokumentumokat a mellékhatásokról.
Szóval már szinte a vakcinák megjelenése előtt mindenki – a kutatók, a hivatalok, a politikusok tisztában voltak a káros hatásokkal, a sikertelen, kudarcba fulladt kísérletekkel. Mégis benne ragadt az emberekben a naponta 0-24 órában nyomott propaganda, miszerint hatékony és biztonságos.
És a játéknak még korán sincs vége.
És egyre több csontváz esik ki a szekrényből, már aki képes egy csontvázat felismerni.
Olykor-olykor a nagy médiumok is beszámolnak azokról a manipulációs eszközökről és hazugságokról, amik az emberek félelembe tartását és a vakcinázását szorgalmazták. De leginkább csak a bátor, lefizethetetlen emberek próbálják felnyitni a pandora szelencéjét.
Íme néhány példa, szemezgessetek!
Index – manipulációk eredményei
WHO irányította világegészség – jó lesz nekünk?
Ursula von der Leyen szabad SMS-ben üzletelni
Boros G. László professzor oldala
Dr Letoha Tamás covid protokoll
Azt is tudom, illetve tapasztalom, hogy az emberek nagy része képtelen felfogni a körülötte zajló eseményeket és az azok közötti összefüggéseket.
Ha megpróbálom akár tényekkel is alátámasztani a mondandómat akkor is inkább a homokba dugják a fejüket.
Nem vagyok ugyanis annyira jelentős, hogy naponta többször akár tudat alatt a háttérben mondjam a mondókámat, sőt igazából nem is szeretném megijeszteni az emberek, nem akarom félelemben tartani őket.
Annyit kérek csak, hogy tartsd nyitva a szemed. Tájékozódj! Ne higgy el semmit, sem a TV-nek, sem az internetnek, sem a kollégáknak, sem az orvosoknak, sem a sztárolt kutatóknak, sem a díjesőben részesült volt III/II-es ügynököknek, főleg ne a politikusoknak és nekem sem!
Én is tévedhetek, sőt hazudhatok is bár nem tudom mi értelme lenne.